Megvan az Újpest új edzője, Horvátországból érkezik
Bartosz Grzelak szombaton távozott, miután a csapata hazai pályán kikapott a Győrtől.
Bartosz Grzelak szombaton távozott, miután a csapata hazai pályán kikapott a Győrtől.
A klubnak “új impulzusukra, másfajta szakmai megközelítésre van szüksége.”
Korán vezetést szerzett a lila-fehér csapat, aztán totálisan összeomlott.
A Fradit leszámítva a fővárosi klubok nem jöttek ki jól a NER-es hatalomátvételből. Az MTK 15 éve libikókázik az első és másodosztály között, a Vasas és a Honvéd pedig jelenleg az NB II.-ben sínylődik.
Az addig csendesen csordogáló mérkőzést sikerült ezzel valamelyest felráznia a hazai szpíkernek.
A helyzet furcsaságát jelzi, hogy mindezt egy látványosan unatkozó rendező orra előtt sikerült eljátszani.
Négy évre írt alá a St. Gallenhez az Újpestről távozó támadó.
A korábbi újpesti csatár, Rajczi Péter 11-szer ölthette magára a címeres mezt.
Portré a Skócia ellen győztes gólt szerző támadóról, aki bő egy hónappal ezelőtt még nem is volt válogatott kerettag.
Bese Barnabás az előző szezonban alapembere volt a Fehérvár FC-nek, de korábban 23-szor játszott a magyar válogatottban is.
A klub a legjobbakat kívánja a nemrég fegyelmi eljárás alá vont vezetőedzőnek.
A klub két korábbi játékosa, Kovács Zoltán és Szakály Péter is visszatér az Újpest labdarúgócsapatához.
Tudja, hogy sokakat fel fog háborítani a kijelentésével, de az Újpest számára jó leckének tartaná a kiesést. Szerinte ha ez megtörténne, újra komoly klub válhatna az Újpestből is, amelynek „megtisztuláson” kell átmennie.
Riccardo Piscitelli a már biztosan kieső Mezőkövesdet hagyja el, nyáron csatlakozik új csapatához.
Hernádi Zsolt szerint az Újpest az egyetlen esélye annak, hogy legyen még egy olyan csapat, mint a Fradi.
A lap szerint a klub vezetését is teljesen átszervezik, illetve az új tulaj egyesítené a széttöredezett utánpótlás-képzést.
A 16 éves Újpest-szurkolót szerda délelőtt műtötték meg.
Az Újpest nemrég kinevezett vezetőedzőjét rasszista megnyilvánulása miatt tiltották el. Orbán Viktor kiállt mellette. Az MLSZ-elnök szerint is erős a büntetés, de nem lehetett enyhébbet kiszabni.
Nagy pénzek mozognak a fociklub tulajdonosi átalakulásában.
A pirotechnikai eszközök legújabb áldozata egy fiatal Újpest-szurkoló volt, aki csúnya égési sérüléseket szenvedett a hétvégi, Újpest–Ferencváros mérkőzésen. Az, hogy ilyen eszköz sérülést okozhat egy magyar focimeccsen, jelzi: nálunk nem igazán sikerül angol módra megrendszabályozni a szurkolókat.